2013. szeptember 10., kedd

Csupa Nő kiállítás - Lakatos Márk, ruhák, szépség, ékszerek és egy jó nap




Jeans: Massimo Dutti
Top: Camaieu
Jacket: Orsay

A hétvégén rendezték meg első ízben a főként nőknek szóló Csupa Nő kiállítást. Lélek, gasztronómia, otthon és divat volt az 4 téma aminek képviselői jelen voltak mint kiállítók. Nekem is volt szerencsém ellátogatni a kiállításra pénteken, így adhatok egy kis ízelítőt a hangulatból. A rendezvény 4 napon át tartott csütörtöktől vasárnapig, én a pénteki napon voltam kint. 




Mivel kocsival mentünk nagyon kellemes volt, hogy a parkolás benne volt a belépő árában egy őrzött parkolóban. Onnan ha egy kicsit kacifántosan is, de bejutottunk a kiállításra. Meglepetésemre nem volt tömeg, inkább mondhatnám, hogy kevesen voltak (mint utólag biztos forrásból megtudtam, jóval a várt alatt maradt a kiállítás látogatottsága), így könnyen utat tudtunk törni magunknak a nagyszinpadhoz, ahol éppen akkor kezdődött el a stílusterápia Lakatos Márkkal. Mivel ez volt az egyik apropója a látogatásomnak, örültem, hogy odaértem időben (nem vagyok éppen a pontosság mintaképe, amit röstellek is)


Röviden összefoglalva Márk arról beszélt, hogy a stílust mennyire alábecsülik ma, egy Pablo Picasso idézettel magyarázva érveit, "A stílus, maga a művész" amit úgy fordított át, "a stílus maga az ember". Ezzel én is egyet értek, hiszen a stílusunk nem csak azt tükrözi, hogy mit gondolunk a divatról, de a személyiségünket is. Ahogy Márk is mondta, ha valaki elrejti magát nagy sötét "leplek" alá (ezen nagy, eltakaró ruhákat értünk), az azt sugallja a környezetének, hogy próbál észrevétlen maradni. Ellenben ha valaki az alakjának megfelelően öltözködik, arra biztos, hogy rögtön felfigyelünk, hogy milyen csinos. A tömegbe való beolvadást is lehet "szabályozni" tehát az öltözködésünkkel. De érvényes ez mondjuk egy állásinterjún is. Akárki akármit mond, nem mindegy, hogy egy nő szépen kisminkelve, frissen vasalt blúzban és hozzá passzoló alsóban jelenik meg, vagy gyűrötten, éppen hogy csak megfésülködve lépünk be, éppen abban a ruhában, ami a polcon legfelül volt. Higgyétek el, hogy változtat az emberek megítélésén az, hogy hogyan öltözködtök! Végül Márk egy Coco Chanel idézettel zárta a beszélgetést: "  „Nem értem, hogy egy nő hogyan hagyhatja el a házat anélkül, hogy egy kicsit rendbe szedné magát – még akkor is, ha csak illendőségből. Hiszen sosem tudhatja, hogy nem aznap randevúzik-e a végzetével. És ha már a sors úgy akarja, akkor jobb, ha csinosan néz szembe a végzettel.” Ezt én még egy idézettel kiegészíteném, ami szépen prezentálja az előbbi okfejtésemet: „Öltözz rongyosan, és a ruhára fognak emlékezni; öltözz kifogástalanul és a nő emléke marad meg bennük.” /Coco Chanel/
Ezután Éder Krisztiánnal beszélgetett további fél órán keresztül, a téma Krisztián rövid és hosszú távú tervei, illetve a fotózás volt. 


Az előadás után beültem a helyben kialakított Márk Lakatos szalonba, ahol egy haj tanácsadáson vehettem részt. Tudjátok, mivel nagyon sok hajam van, elég nehéz egy értelmes frizurát készíteni belőle, mert a hajam nem szokott egyetérteni az én ötleteimmel. Krisztiántól, a szalon fodrászától tuti ötleteket kaptam, hogy hogyan tűzhetem fel a hajamat divatosan, illetve hajápolási tanácsokkal ellátott (eldicsekednék vele, hogy megdicsért, hogy szép finom tapintású a hajam, amire nagyon büszke vagyok, mert éppen két évvel ezelőtt tette tönkre a korábbi fodrászom úgy a hajamat, hogy azt csak az olló tudta volna rendbe hozni igazán, amit természetesen nem vállaltam be.) Végül egy közös fotót is készíthettem Márkkal, ezt alább láthatjátok! :)


Természetesen nem csak szépségszalonnal találkozhatott a látható, vásárolni is nagyon jól lehetett a kiállításon. Én vettem is egy gyűrűt, egy zsámbéki ékszerésztől, szerintem egyszerűen elképesztően gyönyörű!

Szintén a kiállításon szerettem bele egy pink kord kabátba a Green Culture jóvoltából, ám erre a szépségre még várni kell, mert méretre gyártják, jövő hét közepén lesz kész, akkor majd egy külön poszt keretében beszélek még róla.

Végezetül szeretnék még néhány szóban beszélni a kiállításon résztvevő további attrakciókról és standokról. Ami elsőre feltűnt, hogy rengeteg jakuzzikkal foglalkozó cég képviseltette magát, legalább négy, így szinte a fél kiállítás különböző méretű és fazonú jakuzzikkal volt tele. Képviseltették magukat alapítványok is szinte minden témával kapcsolatban, kezdve a vallással át az állatokon egészen a gyermekmentő alapítványokig. Ami nagyon megfogott az egy egyedi bútorkészítő cég, név szerint a Budapesti Inter-fa Kft, aminek tervezései nagyszerűen ötvözik a klasszikus és a modern elemeket, úgy, hogy a két stílus tökéletesen harmonizáljanak egymással. Sajnos a gasztronómia részleget nem volt már időm huzamosabb ideig tanulmányozni, de a Nosalty standhoz ellátogattunk azért, ahol a kiállítás programjainak keretében akár együtt is főzhettek a szerencsések a Nosalty szerkesztőjével. 
Természetesen az egészség is nagy szerepet kapott, rengeteg különböző gyógynövényeket forgalmazó standot lehetett látni, nálam landolt is egy menta kivonat, ami tisztítja a légutakat (allergiás révén ez nagy könnyebbség)

Összefoglalóan számomra nagyon kellemesen telt az a pár óra, amit a kiállításon eltöltöttem, remélem jövőre is megrendezik! :)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése